Nemcsak a kis doboz tetejét, de a kislányom szívét is megtörted te parazitalelkű, bőröndfosztogató reptéri munkás.

Érdekel valakit, hogy pontosan kik dolgozhattak Augusztus 11.-én délután a csodálatos Liszt Ferenc Repülőtér bőröndjeivel? Jelentésünkre fog reagálni bárki bármit is? Reménykedjünk, hogy megkeresik majd a tolvajt..? Ugyan. Mit számít manapság ebben a bűnös-büdös-bajos világban, hogy mit érez egy 8 éves pici lány, akinek ellopták az apró fülbevalóit... mégis én leírom, hátha... nem is tudom, hátha valahogy véletlenek mentén eljut az illetőhöz az üzenetem. Ki tudja, talán két rablás között néha facebookozik a senkiházi.

Gyorsan lopsz, figyelmetlenül, törve-tépve-szakítva-zúzva.. mindent amit csak tudsz. Az is lehet hogy valami fontos dologra kell a pénz és nem látsz megoldást. Esetleg a szüleid fosztottak meg a belső hangtól, vagy -az országod erkölcsi zsibbadtsága fertőzte meg az agyadat és már nem tudod mi helyes és mi nem az. Talán azt hiszed a világban mindenki lop, hiszen körülötted mindenki lop.. észre sem veszed hogy a tiéden túl is tart a világ, benne emberekkel akik nem is olyan romlottak mint hiszed. Vagy talán... Áh. Nem foglalkozol te ilyesmivel. Téged már nem érdekel senki és semmi, mert csak te számítasz, csak a te vágyaid, a te fájdalmaid a te világod a fontos.
Valószínüleg már kidobtad a lógós kis fényességeket, kinek is tudnád eladni azokat az értéktelen apróságokat, főleg ha aznap volt nagyobb zsákmányod, igazi arany, drágakő, mobilteló, kézpénz,.. vagy ki tudja mire vadászol.
Lehet nem is emlékszel már a nagy fekete bőrönd puha ruhái között biztonságban szunyadó apró kis fiókos dobozra, arra a díszes semmiségre amit sebesen feltéptél, pedig le sem volt zárva, csak egy sima kis fedeles fiókos bigyóka volt. Mindezt azért, hogy kimarkolhass a mocskos-mohó kezeiddel két apró csecsebecsét.
Minden bizonnyal már valahol a kukád alján tompulnak el a parányi ékszer utolsó kis csillogásai, ahogy valami retkes szósz a kidobott kajádból ráfolyik. Vagy talán megtartottad, hordod, elajándékoztad..?
Mostmár nekünk ez mit sem számít. Hogy kitől kapta Kiara lányunk élete első fülbevalóit, hogy milyen nagyon sokáig várt rájuk, hogy miféle boldogságot jelentettek azok a csillagfényű semmiségek….
Ezeket csak mi tudjuk, ez neked és a romlott lelkednek semmit sem számít.
Mi csak arctalan, képzeletbeli emberek vagyunk a feladott bőröndöeink mögöt. Mi talán nem is létezünk, hiszen nem látsz minket, nem gondolsz ránk.
Márpedig tudd meg te reptéri fosztogató, te szánalmas parazita, hogy MI IGENIS, HOGY LÉTEZŐ VALÓSÁGOS EMBEREK VAGYUNK. Élettel, emlékekkel, és fájó szívvel!
Minden kifosztott bőrönd mögött van valaki. Arccal, névvel, valóságos bosszúsággal, és nem ritkán pótolhatatlan veszteséggel amit TE OKOZTÁL!

Mérhetetlenül dühös apai szívem teljes erejévél kívánom, hogy tudd meg, és sose menekülj el ettől. Mert ha nem ma, egy nap biztosan utolér majd a felismerés, hogy minden fosztogatásodnak következménye volt. Minden egyes lopásodnak áldozata is volt, van. Mindegyiknek!
Mi esetünkben, ma éjjel itt, tőled távol egy ártatlan kicsi kislány sírta álomba magát, és tanult valami nagyon nagyon szomorút a fölnőttek világáról, amit talán soha de soha nem felejt el.

Nagymamám mindig azt mondta, mikor valaki ártott valakinek:
„Jegyezd meg fiam; Isten nem siet, de nem is késik!”

A félreértések elkerülése végett ideírom, hogy világos legyen.
Nem a légitársaság, vagy a reptér, vagy a rendszer... hanem az EGYÉN az, aki a bűntettet elkövette, aki a szívfájdalmat okozta!
Az én szememben számít a különbség, mert fontos hogy ne vakon a rendszert, vagy a világ káoszát, vagy az adott földi személyzetet okoljuk kollektív jelleggel.
FONTOS hogy, ne általánosítsunk, ne adjunk menedéket az egyénnek. Ne bújhasson kollégái közé, vagy cégének logoja mögé a személy, aki bizony maga felelős a saját romlottságáért.
Nem más mint a tolvaj az akinek a lelkén szárad a bűn.

Remélem eljut hozzá ez a pár sor....