Viclondonban

Szabadoneresztett nyomokban vállalhatatlan szövegelés majdnem Londonból

A különcök jobb emberek.

Rengeteg kutatást és kísérletet összevetve arra jöttek rá az agy működésével foglalkozó tudósok (vagy talán úgy pontosabb, hogy arra a következtetésre jutottak) minnél jobban különbözik tőlünk egy adott baleset/incidens áldozata, annál könnyebben érzünk empátiát. Ugyanakkor, minnél jobban hasonlít ránk egy szerencsétlenül járt embertársunk, annál inkább felszínre tör a vádaskodás.

Még egyszerűbben írva; a tőlünk erősen különböző karakterekkel szemben könnyebben érzünk sajnálatot, ugyanakkor azokra akik önmagunkra emlékeztetnek, sokszor vádlóan tekintünk egy-egy szerencsétlen eset kapcsán. Az agy ugyanis arra van berendezkedve, hogy gazdája számára a világnak harmónikus értelmet találjon, ehhez pedig az az út, hogy meggyőzze önnmagát arról, hogy hasonló baleset veszélye nem áll fenn.
Mikor tőlünk különböző ember az áldozat, akkor a különbözőség elég biztosíték arra, hogy minket nem fenyeget a szerencsétlenség. Amikor viszont valaki ránk hasonlít, akkor az agy azonnal legyártja a kifogást, hogy "bizonyára az illető valami olyat tett" ami miatt a szerencsétlenség történt.
Ezt a képzeletbeli hibát mi persze soha nem követnénk el, tehát nem vagyunk veszélyben.

Hát nem érdekes? Bajban nem azonosulunk az áldozattal -és az azonosuláson keresztül együttérzünk- hanem önvédelemből pont fordítva működik az empátiánk.

Ha feje tetejére állítjuk és alulról vizsgáljuk ezt a felismerést, akkor rá kell jöjjünk arra, hogy minél különbözőbbek vagyunk a tömegek birkáitól #egyéniségek annál gyakrabban találjuk magunkat olyan szituációban , ahol az áldozat is (ahogy a legtöbb ember) különbözik tőlünk. Mert aki különc az emberiség szemében, az a világot színes részleteiben és különbségeit ünnepelve látja, és ebbe bele tartoznak a valamilyen módon károsultak is.
Ebből egyenesen adódik , hogy a különbözőség miatt gyakrabban és könnyebben mutatunk részvételt az életünk színterén látott szerencsétlenül jártakkal szemben.
Ha pedig gyakrabban vagyunk együttérzőek a rászorulókkal szemben, akkor talán többször adódik alkalmunk megélni pozitív érzelmekben gazdag élményeket.
A szívmelengető esetek pedig a visszajelzés rendszerén keresztül tovább erősítik a bennünk élő jóságot. Így csiszolva az egyéniségeket egy fantasztikus sziperszuper királysiráy aztapaszta csudacsacsivá.
Avagy több empatikus életélmény egyenlő jobb ember.

Ezért hát azt mondom, hajrá különcök és bocsássunk meg a biztonság miatt egyeniségtelenségbe menekült bírkáknak ha néha morcosak.
Az agy így működik. Tényleg.


Ha már itt vagy kedves olvasó esetleg nézz körül itt az oldalon a többi irás között, vagy hallgass bele a podcastbe...