Viclondonban

Szabadoneresztett nyomokban vállalhatatlan szövegelés majdnem Londonból

Lehet egy diktátor filozófus?

Diktátor vagy filozófus?

Talán a higgadtabb gondolatmenet érdekében okosabb ha inkább úgy ugrunk ennek neki, hogy lehet-e valaki egyszerre miniszterelnök és filozófus is. A rövid választ mindenki zsigerből érzi, vagy a történelmet ismerve pontosan tudja. Nem, nem lehet. Esetleg talán úgy, ha lemond népvezéri posztjáról és onnan kutatja az élet értelmét. Na de lássuk miért is gubancos ez a két pozíció.

Kezdjük talán azzal, hogy megértjük mit csinál egy filozófus és összevetjük azzal, amit egy politikus művel. Arra az esetre ha lusta olvasó lennél, gyorsan idedobom neked a kontrasztot
A filozófus kívülállóként az igazságot keresi, a népvezér pedig a pódiumról a saját politikáját magyarázza.

Most, hogy a podcastolásban egy kis szünetet tartok amolyan feltöltődés céllal, rengeteget olvasok főleg genetikáról, evolúcióról, az elme működéséről... és valahogy mindig a filozófiánál kötök ki. Így akadtam és mélyedtem el újra David Hume és Émile Durkheim világában, vagy fedeztem fel Henri Poincaré zsenialitását, ahogyan Jonathan Heidt vagy Jon Ronson munkája is rengeteg kérdést ültetett vagy épp piszkált fel a mohó kis elmémben. Na most ebben a nagy nyári brain-búvárkodásban egy pillanatra felkapom a fejem és mit olvasok? Orbán Viktor posványos filozófus pózolását.
Wow! – ráztam meg a fejem, na ilyen nincs, na nehogy már...
Nézzük pontosan mit is mondott Tusványoson, a nyári napon perzselődő viki-klub tömegének:

„... Sohasem jöhetett volna létre liberális demokrácia, ha nincs neki kulturális keresztény altalaja. Hiszen az a képtelen helyzet, vagy első látásra képtelennek tűnő helyzet, hogy két ember szavazata az ország legfontosabb döntésében, amikor kijelöljük, hogy merre haladunk, és kikre bízzuk annak az iránynak a megvalósítását, két embernek a szavazata, akik közül az egyik mondjuk nyolc általánost sem végzett, a másik meg az akadémia elnöke, ugyanannyit ér. Az egyik inkább segélyre szorul, a másik hatalmas adókat fizet, mégis mind a kettőnek egyet-egyet ért a szavazata. Az egyik érti a világot, a másikat nem is érdekli a világ, mégis mind a kettőnek ugyanannyit ér a szavazata.... ”

Ha Orbán filozófus lenne és nem prédikátor, akkor ezt csak megírta volna valahol, és azt lehetett volna viatni, tovább gyúrni, az igazság keresésének elve alapján bizonyítani vagy cáfolni. A népvezéri pozícióból ez mind elmaradt, ezért ez így nem filozófia hanem csak duma, ami a legkissebb kritikus gondolkodás után szétesik.
Az egész tézis onnan indul hogy van a gazdag ember és a nagyon szegény. Ezen a húsba maróan fontos képen úgy átsiklik Viktor, hogy az már nekem kellemetlen. Értem én hogy rohanni kell a következő pontra, hogy a kereszténység milyen szépen összehozta a két karaktert, de az emberi állapot akkor is fontosabb. Álljunk meg tehát először ezen a ponton.

_ „az egyik mondjuk nyolc általánost sem végzett, a másik meg az akadémia elnöke,
az egyik inkább segélyre szorul, a másik hatalmas adókat fizet,
az egyik érti a világot, a másikat nem is érdekli a világ”_

Miféle kontraszt ez kéremszépen? Miféle igazságtalan felállás ez?
Egy filozófus nem megy el amellett a tény mellett, hogy a szakadék gazdag és szegény között napról napra mélyebb és szélesebb. Elhanyagolható részlet lenne, hogy a szegénytől napról napra többet és többet vesznek el, miközben a gazdakok sorra kapják az adókedvezményeket és számtalan más előnyöket? Miféle filozófus az, aki azon mélázik, hogy (a mérhetetlen esélyegynlőtlenség ellenére) mi győzi meg a szegények tömegeit arról, hogy ők egyenlőek a gazdagokkal a szavazás ezközén keresztül.

Hogyan járja valaki az igazság keresésének útját, ha közben vakon átlép az igazságtalanságban szenvedők felett?

Szerintem mindenki pontosan ismeri ma már azt a fájdalmas tényt, hogy a vagyon megoszlás milyen szinten elcsúszott az irányító gazdagok oldalára. Afelől sincs ma már illuzióink, hogy miféle manipulált demokráciában torzul nap mint nap az igazság, mivel az ingyenesnek tűnő információ kereskedelmi -vagy mégrosszabb- politikai elvek alapján szelektálódik és jut el az emberekhez. Egyáltalán létezik-e még szabad gondolkodás, manipulálaltlan informálódás - hogy aztán valóban lehessen szabadon szavazni? Na és ha elfogadjuk a sajtómanipulációt, miért fogadjuk el, kik manipulálhatják, kiknek a csatatere az, és ki nyer/veszít azon...? Ebben a felállásban van-e esélye a szegény embernek feltörni, vagy a gazdagnak megbukni? Hová tart így a világ, meddig feszíthető még ez a társadalmi feszültség…? Van itt filóznivaló bőven.
Lehetne itt kicsit jobban kapirgálni az igazságot, csak akkor lehet hogy valami fájdalmas dologra jönne rá a tisztelhetetlen miniszterelnök úr. Na de a népvezér bácsi inkább ugrik a nagy megfejtéshez, és gyorsan magyarázza a nagy okosságot:

„...Egy ilyen politikai konstrukciót, amit a demokrácia, különösképpen a liberális demokrácia alapja, csak akkor lehet létrehozni, ha találunk egy sajátos nézőpontot, ahonnan nézve ezek a nyilvánvalóan teljesen különböző emberek mégiscsak egyenlők, s ezért egyenlő súllyal lehet számításba venni a véleményüket. S ez nem lehet más, mint az a keresztény tétel, hogy mindannyiunkat a saját képmására teremtett a Jóisten....”

Na itt már téptem a hajamat. Mert egyrészt van abban igazság, hogy minden közösségi aktivitáshoz szükséges egy összetartó ideológia, erre viszont remek példa van ezer. Az összehangolódás rengeteg formáját láthatjuk bármerre is nézünk térben vagy időben. Törzsi táncok, csoportos vadászat, háborúzás, fürdőzés, orgia, szüretelés, kórusban éneklés, épületépítés, focimeccsen szurkolás, uralkodó elleni fellázadás... és persze a közös imádkozás is csak egy a rengeteg összehangoló erő közül.
A demokrácia szépsége, hogy nagyobb átfedéssel bír, hiszen ernyője alá az is befér aki nem hisz Istenben, vagy egy másikban hisz, ahogy annak is akad hely, aki nem szeret táncolni a tűz körül, vagy az orgiát túl fárasztónak találja. Azt állítani, hogy a keresztény vallás nélkül nem születhetett volna demokrácia, olyan mintha azt állítanánk, hogy aki nem hisz a felhőn csücsülő bácsiban, az nem lehet rendes ember.

Észrevetted már, hogy míg minden nyelv a Krisztusi névből származtatja a vallás nevét, nálunk ez másképp van. Az angoloknál Christian, a németeknél Christlich, finneknél pedig Kristinusko ..és így tovább. Vagyis mindenhol Jézus Krisztusra utal a név, kivéve a Magyar nyelvben, ahol inkább a próféta kivégzésének ezköze a névadó. Lehet hogy pont ezért is tetszik olyan nagyon a magyar diktátornak a KERESZTénység, hiszen az jobban utal az egyházi rendszerre -tévedhetetlen pápával, pedo papokkal, fényes vagyonnal- így a Jézusi tanításokra nem is kell annyira odafigyelni.

Na de vissza a demokráciához. Egy időt és cinizmust álló ideológiát onnan lehet megismerni, hogy nem szükséges a instrumentális érvekkel és hozadékos előnyökkel igazolni. Ugyanakkor mindig fontos az ideológia gyenge pontjain rajta tartani a szemünket.
A baj mindig ott kezdődik, amikor az egyensúlyt valakik megborítják és azt kezdik el hirdetni,hogy az ideológia fontosabb mint az ember.
Ezek után jöttek a hőségben tapsolóknak Viktortól a további filozófia szagú gondolatok, persze árnyékos szinpadról, kényelmesen a terítős asztalnál ülve:

„...A liberális demokrácia életképes volt egészen addig, amíg a keresztény alapjait el nem hagyta. Egészen addig, amíg a személyi szabadságot védte és a tulajdont védte, jótékony hatással volt az emberiségre, de amikor elkezdte fölszámolni azokat a kötelékeket, amelyek az embert a valóságos élethez kötik, megkérdőjelezte a nembeli identitását, leértékelte a vallási identitását, fölöslegesnek minősítette a nemzeti kötődését, ezzel a liberális demokrácia tartalma radikálisan megváltozott...”

Na ekkor ezt most mégegyszer. Hogy mivan???

„..elkezdte fölszámolni azokat a kötelékeket, amelyek az embert a valóságos élethez kötik, megkérdőjelezte a nembeli identitását, leértékelte a vallási identitását, fölöslegesnek minősítette a nemzeti kötődését...”

Na ne tessék már szórakozni. Pont az a lényeg a demokráciában, hogy nem kötelező a diktált vallást követni, és az identitást nem egy központi hatalom (vagy egy lincselő horda) határozza meg, na és hogy az egyén (vagy épp csoport) társadalmi szerepvállalása felismerésre és értékelésre érdemes! Óh, és amikor szerepvállalásról van szó, akkor ott a vállalás és kiosztás közötti különbséget se tessék kifelejteni filozófus úr.
Mehetnék tovább az egész beszéden még jó sokáig mondatról mondatra, de most itt inkább varrjuk össze a végét.

Orbán Viktor a botcsinálta filozófus az Európai Unió homogenitása ellen próbált érvelni -mert ugye a nemzetek egyéniségéből adódó sokszínüség az egy jó dolog- de ugyanazzal a lendülettel agyon is ütötte saját logikáját a frissen facsart magyarországi identitás-szabadság ellenes ideológiával. Az egész diktator-prédikáció arrólt próbált szólni, hogy a sziperszuper Magyar kormány egy teljesen új fajta liberalizmust teremtett, ami sokkal jobb mint a régi. Az ócska kopott szabadság elvével rengeteg baj volt és van, ezért ők szépen megteremtették az Istennek tetsző verziót, vagyis az illiberalizmust, amit Orbán Viktor így definiált: Illiberalizmus = keresztény szabadság .

Nesze neked igazi szabadság, nesze neked demokrácia.


Ha már itt vagy kedves olvasó esetleg nézz körül itt az oldalon a többi irás között, vagy hallgass bele a podcastbe...