Figyelni tanítom a hét éves, zavarbaejtően jóeszű kislányunkat.
Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor egy kicsit magamat is.
Mint ahogy minden szülő, nevelés közben mi is ujralátogatjuk az alapértékeket... így jutottunk mostanában ahhoz a részhez, hogy tudatosítsuk a kedvesebb és hatékonyabb kommunikációt.
Vagy egyszerűbben írva; hogy hogyan ne legyen seggfej a gyerekből.

Mert bizony a gyökér-ember (nem szuperhős, csak egy gyengébb minőségű ember) egyik szokása az, hogy nem figyel. Vagyis figyel, de csak azért, hogy kapcsolódási pontot találhasson a saját mondandójának kifejezésére.
Ez pedig rettenetesen idegesítő, és nagyon nem méltó egy progresszív társadalomhoz.
Ime egy példa, hogy értsd mire gondolok -ki tudja, lehet te is ezt csinálod néha.
Valaki azt mondja :
-Oh basszus , rettenetes ez a nap. Lerobbant a kocsim, elkéstem a melóbol és minden úgy szar ahogy van. Erre a válasz:
-Ne is mondd. Nekem is már egy hete a szerelőnél van az autóm. Nem igaz hogy ennyit kell várni egy alkatrészre. Azt mondja a szerelő hogy Németországból jön az alkatrész, de szerintem sumákol....

Figyelted? A válaszoló nem igazán volt kíváncsi további részletekre a rettenetes napról, lerobbant kocsiról, csak elmondta a saját kapcsolódó történetét. Sőt, te az olvasó is jobban figyeltél az alkatrész-sumákolós részre, és fel sem tűnt hogy a válaszoló baszik figyelni.
Ha valaki azt mondja tehát hogy elesett, arra nem az a jó válasz „én is”, hanem az, hogy
„óh, és megütötted magad, jól vagy, merre történt....?”

Így leírva, olvasva tiszta alapnak tűnik ez, mégis túl sokszor kapom rajta az embereket és magamat is hogy nem figyelünk. Tényleg nem figyelünk rendesen.
A szimpátia remek dolog, de az empátia még annál is fontosabb. Te tudod mi a különbség?
Kiara lányunk már tudja.
Tessék. Ezt most mind leírtam, megosztottam veled Te meg elolvastad. Köszönöm.

Remélem nem robban le a kocsid, nem lesz rettenetes napod, ....
-de ha mégis, ígérem majd meghallgatlak/elolvaslak ha esetleg írnál/hozzám szólnál/mesélnél.