Ülök a repülőgépen, megyek... haza. Hm. Ez így most nem igaz.
Megyek Magyarországra, de nem úgy megyek mintha haza mennék. Már több mint tíz éve hogy nem élek ott, nem iszom a finom szigetszentmiklósi vizet, nem eszem az Erszébet-kenyeret, és nem szívom magamba a dohánybolt előtt lebzselők cigifüstjét.
Mesélhetnék még hosszú sorokon át mi minden más, miért mentem el, miért maradok Angliában, milyen volt-van-lesz ott az életem... de most inkább csak zoomoljunk rá egyetlen dologra, valamire ami egy tegnapi online komment-váltás óta kavarog a kócos elmém udvarain. Beszéljünk a pénzről.
Mindig örömmel vitatkozom olyanokkal akikkel lehet normálisan. Így történt, hogy egy srác minap egy post alatti komment-folyamban egy ponton azzal érvelt a jelenlegi kormány mellett, hogy Ő úgy méri a politika sikerességét, hogy hó végén mennyi pénzt kap a számlájára.
"Fair enough" -mondaná az angol tanárnéni, vagyis ez is egy elvrendszer, aminek tagadhatatlanul helye van az értékrendek között.
A kommentelő fiú belement jobban számokba, ahogyan én is ránéztem kicsit, hogy mit is visz haza egy Magyar dolgozó. Hm. 418.47 Euró a magyar minimálbér. Aztán kutatgattam kicsit még, hogy vajon hányan vannak minimál béren abban a csodásan modern hungáriában és úgy tűnt hogy majdnem az ország egyharmada. He?
Majd egy órányi netpásztázás úgy szívott magába, mint kezdő prosti szája a celebstrici kukiját (ha van ilyen) aztán végül a különböző statisztikák és országokat összehasonlító listáktól zsibbadtan unottan lecsuktam a laptopot. Ott, úgy nagyon gyorsan elvesztettem érdeklődésemet, inább mentem bábjátékkal csalni hangos nevetést a kislányom arcára...
Mindeközben valahogy az ákombákom számok összeálltak, formát öltöttek, hogy így juthassanak megint eszembe, immáron sokkal nagyobb érzelmi hatást elérve.
Ekkor értettem meg, hogy micsoda csapda az ilyen fizetés. Micsoda aljas egy ragacs.
Azon kezdtem el merengeni, hogy milyen lenne ha kislányommal és drága feleségemmel odaköltöznénk. Mivel is kéne számolnom, mire is lenne az elég?
A vitázó fiú mentősként 170ezer forint körül kap. Ami neki egy jó fizetésnek tűnik.
Nos ott a csapda. Mert kalkuláljunk csak mire is elég egy ilyen fizu ?
Mondjuk ha feleségem és én is ennyit kapnánk havonta. Vagyis az 340 - igaz?
3 fős családnak legyen mondjuk a lakbér havi 120 -mondjuk én tíz évvel ezelőtt 110ért béreltem egy kis pasi lakást, szóval ez a szám csak egy naív becslés
marad 220 élni. ???
Ha most ehhez úgy állok hozzá hogy abból számolok amennyit egy-egy pár napos/hetes látogatás alatt elköltünk, mikor egy heti bevásárlás nincs 30 ezer forint alatt, vagy hogy angol fontban képzelem el miket tudnék vásárolni ebből a pénzből egy hónapon át, akkor nekem ez nagyon feszesnek tűnik. Közben tudjuk hogy minden hónapban történik valami váratlan minikatasztrófa (autóbedöglik, beteg lesz valaki, ünnepek,...)
Az uncsi számolgatás helyett had ugorjak a konklúzióra.
Lehet hogy ez a pénz elég élni, túlélni Magyarországon, de csakis arra, csakis oda elég. Vagyis sehogysem arra, hogy az ember esetleg egy házra gyűjtsön össze, vagy vállalkozást kezdjen, kockáztasson, befektessen, tőzsdézzen, képezze magát, nemzetközi kapcsolatokat építsen ez a pénz nem elég. Itt van a csapda.
Vagyis ha belegondolok hogy ennyiből kéne élnünk, eszembe villan ez a limitáció. Konkrétan kiver a víz a gondolattól, hogy csak annyi pénzt keresnénk hogy fenn tarthassuk a rendszernek rendelt munkaerőt, s hogy felnevelhessünk egy utánpotlást ha mi kihullunk a mókuskerékből.
Csoda hát, hogy amint megerősödik a szárnya az új generációnak, máris kirepül az országból? Csodálkozást érdemel, hogy nem tér vissza a külföldön csiszolt elme?
Kinek jó ez? Óh, ne szólj semmit tudom. Nekik.
